Az ország három részre szakadása

1526-ban, a mohácsi csatában a törökök legyőzték a magyar nemesi hadsereget, a küzdelemben II. Lajos király és a főméltóságok jelentős része elesett. 1541 után a Magyar Királyság három részre szakadt: a mai Magyarország legnagyobb részére kiterjedő török Hódoltságra, a mai Szlovákia és Nyugat-Dunántúl területét magába foglaló, Habsburg uralom alatti Királyi Magyarországra és a török vazallus Erdélyi Fejedelemségre. Ez a helyzet mintegy 150 évig állandósult. A magyar nemesség a török területekről a Királyi Magyarországra, illetve kisebb részben Erdélybe menekült. A török hódoltság alatt maradt magyar jobbágyok az Oszmán Birodalom alattvalói, a budai pasa (vagy basa) és a földbirtokos, katonáskodó török urak (bégek) adófizetői lettek.

A Habsburg császárok a Királyi Magyarország területén fokozatosan az abszolutizmus politikáját vezették be és megpróbálták a magyar nemességet mindinkább megfosztani évszázados jogaitól. Ez a Habsburgokkal szembeni nemesi ellenállást alakított ki. A törökökkel szemben a békés és a háborús korszakok váltakoztak, a török és a Habsburg területek között a végvárak rendszere alakult ki. A magyar nemesség a törökök elleni végvári katonáskodó életmódra rendezkedett be. A magyar vitézeknek a török túlerővel szemben tanúsított hősies helytállására példának említhető Eger, Drégelypalánk, Szigetvár és Esztergom védelme.