Erdélyi Fejedelemség 

A 16. században szinte az egész magyarság a református (kálvinista) vallás híve lett, ami a Habsburgokkal való szembenállást is kifejező „nemzeti üggyé” vált. Az új vallás térhódítását nagy mértékben elősegítette az erdélyi fejedelmek támogatása. Miközben Nyugat-Európában a kegyetlen vallásháborúk tomboltak, az első erdélyi fejedelem, János Zsigmond az 1568-as tordai országgyűlésen a világon elsőként törvényben rögzítette a lelkiismereti és vallásszabadságot. A reformáció erdélyi támogatása óriási hatást gyakorolt a magyar tudomány és a magyar nyelvű irodalom fejlődésére is. Erdélyen kívül jelentős magyar kulturális központtá fejlődött a Rákóczi család sárospataki udvara és Debrecen mezővárosa is. A katolikus vallás csak a század végétől a Habsburgok által megindított erőszakos ellenreformáció eredményeként nyerte vissza fokozatosan a támogatottságát, a magyarság egészét azonban nem sikerült a kálvinizmustól eltéríteni. (A mai Kárpát-medencei magyarságnak is mintegy ötöde a református egyházhoz tartozik.)

A 17. század első fele az Erdélyi Fejedelemség virágkora volt, az ország lakossága, elsősorban a magyar nemesek, a kollektív nemességet birtokló székelyek és a városi kiváltságokat élvező szászok a másik két magyar országrész lakosságához képest jómódban éltek. Bethlen Gábor fejedelem gyulafehérvári udvarában a tudományok és művészetek bőkezű támogatásra találtak. Bethlen Gábor a protestáns uralkodók oldalán sikeresen avatkozott be a harmincéves háborúba, aminek következtében az Erdélyi Fejedelemség komoly tekintélyre tett szert Európában