Szovjet repülőgépek
Iljusin Il-2 'Sturmovik'
Első prototípusa 1939-ben készült el, ám annak motorja gyengének bizonyult. Az újabb változat röviddel a németek Szovjetunió elleni támadása előtt állt hadrendbe. A Sturmovik a világháború legnagyobb számban épített repülőgépe lett, 35.000-nél is több készült belőle. A gép egy páncélozott acélváz köré épült, ebben kapott helyet a pilótafülke és a motor. A páncélzatnak köszönhetően a légvédelem nem tudott sok kárt okozni benne, de a hátulról jövő támadásokkal szemben védtelennek bizonyult. Sorozatgyártását 1941 márciusban rendelték el. Az Iljuskának becézett gépet a szovjet katonák erős fegyverzetéről Repülő Tanknak nevezték, német részről vastag páncélzata miatt a Vas Gusztáv nevet kapta. Ennek ellenére az Il-2 hátulról igen sebezhetőnek bizonyult. Az Il-2-est az Il-2M követte, AM-38F motorral és 23 mm-es gépágyúval majd az Il-2M Tip.-3 jelű gép, amely már kétüléses volt, és így a hátsó pilótaülésbe is lehetett géppuskát szerelni. Ezekre a gépekre 37 mm-es gépágyú került a 23 mm-es helyett, ezzel megnövelték a repülőgép harckocsi-elhárító képességét. Az új változat jelzése: Il-2m3. A német harckocsik páncélzatának vastagodásával az Il-2 fegyverzetének kalibere is nőtt, és speciális páncélrobbantó bombákkal szerelték fel. Különösen alkalmas volt alacsony támadásra, például vonatszerelvények ellen, vagy csapatvédelemmel kapcsolatban. Az első típus volt a háború folyamán, amely rakétákat hordozott. A harcok során az Il-2 annyira bevált, hogy a csatarepülő (Sturmovik) elnevezést kizárólag e típus jelölésére használták. Felváltása az aerodinamikailag jobb formájú, valamint erősebb fegyverzetű és páncélzatú Il-10-zel 1945. márciusban kezdődött
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 11,92 m
Magasság: 3,37 m
Fesztávolság: 14,60 m
Hatótáv: 800 km
Személyzet: 2 fő
Csúcsmagasság: 6000 m
Szerkezeti tömeg: 4525 kg
Felszálló tömeg: 6360 kg
Csúcssebesség: 415 km/h
Fegyverzet: két 23 mm-es, mereven beépített gépágyú és két 7,62 mm-es, mereven beépített géppuska a szárnyakban, egy 12,7 mm-es, forgatható géppuska a hátsó pilótafülkében és 1000 kg-os bombateher belső bombatérben és külső megerősített pontokon
Hajtómű: 1770 LE-s Mikulin AM-38F, 12 hengeres V-motor
Iljusin Il-4
Kétmotoros, alsószárnyas, vegyes építésű szovjet Iljusin távolsági bombázó, (eredetileg DB-3F) a DB-3M típus továbbfejlesztett változata. Az 1935-ben tervezett gép sorozatgyártása 1937 elején kezdődött. A DB-3 (Dalnyij Bombargyirovsesik - távolsági bombázó) jelzésű gép megjelenésekor kategóriájában nagy sebességű, nagy hatótávolságú, megfelelő teherbíró képességű gépnek számított. Az 1939-től gyártott DB-3F jelzésű változat erősebb motorokat, és áramvonalasabb, nyitott üvegorrot kapott. Ez a típus alkotta a szovjet távolsági bombázóerők gerincét. Bár sebességét, gyenge védettségét tekintve már háború elején sem volt korszerű, gyártása váltótípus híján 1944-ig tovább folyt. Az első gépeken két 1000 LE-s Tyumanszkij M-88 típusú csillagmotor volt, melyeket később ugyanilyen típusú, de erősebb motorokra cseréltek. További újításokat is bevezettek: a típus négy helyett ötfős legénységet, öntömítő üzemanyag tartályokat és nagyobb kaliberű védelmi fegyverzetet kapott. A törzs tetején lévő toronyban a 7,62 mm-es helyett előbb 12,7 mm-es géppuska, aztán 20 mm-es gépágyú, az orrban lévő géppuska helyére pedig 20 mm-es gépágyú került. Összesen 6 784 db épült. A DB-3-ok hajtották végre 1941. aug. 8-án éjjel a Berlin elleni első szovjet légitámadást, valamint Budapest első bombázását 1942. szept. 5-én és 10-én éjjel. (Többek szerint ilyen gépek bombázták Kassát is 1941-ben)
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 14,82 m
Magasság: 4,20 m
Fesztávolság: 21,43 m
Hatótáv: 2600 km
Személyzet: 4 fő
Csúcsmagasság: 9400 m
Szerkezeti tömeg: 11 497 kg
Felszálló tömeg: 10 256 kg
Csúcssebesség: 420 km/ó
Fegyverzet: egy 7,62 mm-es, forgatható géppuska az orrban, egy 7,62 mm-es, forgatható géppuska a törzs tetején lévő toronyban, egy 7,62 mm-es, forgatható géppuska a törzs alján a lövészteknőben és 2700 kg-os bombateher
Hajtómű: 2x1100 LE-s Tyumanszkij M-88B, 14 hengeres, kétsoros csillagmotor
Jakovlev Jak-1 és Jak-3
A Jakovlev által tervezett egymotoros, együléses, alsószámyas, behúzható futóműves, vegyes építésű vadászrepülőgépek típusjelzése a Jak. A legszélesebb körben alkalmazott szovjet vadászok voltak a II. világháború alatt. A sorozat első típusát, a Jak-1-et 1938-ban tervezték az I-16 (Rata) felváltására. Első repülése 1939-ben volt, a csapatokhoz 1941 őszén került nagyobb számban. Bár teljesítménye kisebb, szerkezete kidolgozatlanabb volt, mint a nyugati típusoké, taktikai vadászként 5000 méter alatt jó manőverező képességével felvette a versenyt ellenfeleivel. Erősebb motorral ellátott, teljes kilátást biztosító kabinnal felszerelt változatát 1942 végéig Jak-1M néven gyártották. Az ebből kifejlesztett könnyű taktikai vadász a háború végéig gyártott Jak-3. Az új vadásznemzedék gyakorlógépe volt a kétüléses Jak-7. Ebből fejlesztették ki (a második ülés elhagyásával) 1941 végén az éjszakai vadász változatot. 1942. decemberben jelent meg a növelt hatósugarú Jakovlev Jak-9. A Jak-okból összesen 36 338 darabot készítettek. A gép rendkívüli módon pilótabarát volt: könnyű, egyszerűen kezelhető, kiváló fordulékonyságú és teljesítményű, egészen 4900 m magasságig. A második világháborús szovjet vadászgép-építés egyik tipikus példája a Jak-3-as: egyszerű, olcsó, viszonylag gyengébb fegyverzetű, nagy tömegben előállított repülőgép, amely félelmetes ellenfele volt a német Messerschmitt 109-eseknek és az Fw-190-eseknek. Ez utóbbi megállapítás olyannyira igaz, hogy röviddel 1943-as megjelenése után parancsba adták a német pilótáknak, hogy 5000 m-es magasság alatt ne vegyék fel a harcot a Jak-3-asokkal...
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 8,49 m
Magasság: 2,38 m
Fesztávolság: 9,20 m
Hatótáv: 705 km
Személyzet: 1 fő
Csúcsmagasság: 10.800 m
Szerkezeti tömeg: 2250 kg
Felszálló tömeg: 2660 kg
Csúcssebesség: 600 km/h
Fegyverzet: 1 db 20 mm-es Shvak gépágyú, 2 db 12,7 mm-es BS géppuska.
Hajtómű: 1 db Klimov M-105 PF, 1260 LE
Jakovlev Jak-9
A Jak-7DI típuson vezették be a könnyű ötvözetű szárnyfőtartókat, majd beépítették a Jak-9 típusba, amely a Il-2 'Sturmovik' csatarepülőgép mellett a legnagyobb példányszámban gyártott szovjet repülőgép. Bemutatkozására a sztálingrádi csatában került sor. A könnyen kezelhető, jó teljesítménymutatókkal rendelkező gép igen kedvelt volt a pilóták körében, a keleti fronton szolgált híres "Normandie"-század pilótái is ezt a típust repülték. Több változatban készült, alkalmazták vadászbombázóként, harckocsirombolóként, nagy hatótávolságú gépként is. Volt olyan altípusa, amely kiváló adottsággal rendelkezett a hajók elleni harchoz. 1945 nyaráig gyártották, de a szovjet és más szocialista államok légierejében még sokáig hadrendben maradt. A Jakovlev - vadászgépek egészében véve hatékony gépek voltak, a Jak-3 és a Jak-9 pedig méltó ellenfele volt a Focke Wulf 190 A-nak és a Me 109 F/G-nek. A sikertelen, elöregedett és instabil orosz vadászgép-konstrukciók között a minőséget képviselték.
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 8,47 m
Magasság: 2,44 m
Fesztávolság: 9,75 m
Hatótáv: 1350 km
Személyzet: 1 fő
Csúcsmagasság: 10 500 m
Szerkezeti tömeg: 2750 kg
Felszálló tömeg: 3200 kg
Csúcssebesség: 600 km/h
Fegyverzet: 1 db 20 mm-es MPSh gépágyú, 1 db 12,7 mm-es UBS géppuska
Hajtómű: 1 db Klimov VK-105PF, 1260 LE
Lavocskin La-5 & La-7
A Lakovcsin LaGG-3 használható vadászrepülőgép volt, s bár könnyűötvözet helyett fából készült, a legszerényebb teljesítményt nyújtotta az újonnan gyártott harcászati repülőgépek között, amelyekkel a Szovjet Katonai Csapatlégvédelmi Erők megállítani szándékozták a német támadókat. A továbbfejlesztéskor, 1941 folyamán, a Lavocskin-tervezőcsoport egy LaGG-3 gépet átalakított M-82 csillagmotoros változatra. Az alig csökkentett légellenállás mellett (mintegy 1%) a sebesség 353 mf/h-ról 373 mf/h-ra emelkedett, és főleg a gép teljesítménye növekedett. A folyadékhűtésű vadászrepülőgépeket 1942 májusában törölték, és a teljes gyártást átállították az új, LaGG-5-nek nevezett gépekre. Heteken belül ezen ismét változtattak, a gép prototípusát 1942 elején próbálták ki. Új repülőgéptörzset terveztek, amelyben két db 20 mm-es löveget helyeztek el és a fülketető mögött alacsonyabb hátsó profilt alakítottak ki, ami körkörös kilátást eredményezett. A La-5 28 mf/h-val nagyobb sebességet produkált, mint a Messerschmitt Bf 109G-2, 20000 láb alatti magasságon. De a német vadászrepülőgépek emelkedőképessége jobb volt, ezért a fejlesztés a La-5 tömegének csökkentésére irányult. Ez eredményezte a La-5FN változatot, amelynek FN motorja, fém főtartójú, könnyebb szárnyai voltak, és így a teljes tömege 379 fonttal (valószínűleg üresen és teljes feltöltéssel is) kevesebb volt. A La-5FN változatú repülőgépek ezrei vettek részt a kurszki csatában és a Keleti Front óriási ütközeteiben 1943-ban, bizonyítva, hogy a szovjet vadászrepülőgépek többre képesek, mint ellenfeleik gépei. A La-5UTI kétkormányos kiképzőgép volt. A további finomítások a nagyobb ütőképességű La-7 változatot eredményezték, csökkentett tömeggel (részben az üzemanyag-mennyiség csökkentésével) és a jóval lecsökkentett légellenállással. A La-7 és La-7U kiképzőváltozatok megtartották a réselt szárnyakat és a nagy csűrőlapokat, amelyek a Lavocskin vadászrepülőgépeket mutatós közelharc- vadászrepülőgépekké tették és amiért a legtöbb szovjet pilóta ezt a gépet választotta. A típuscsaládot még a második világháború után is továbbfejlesztették.
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 8,51 m
Magasság: 2,81 m
Fesztávolság: 9,79 m
Hatótáv: 765 km
Személyzet: 1 fő
Csúcsmagasság: 11.000 m
Szerkezeti tömeg: 2750 kg
Felszálló tömeg: 3360 kg
Csúcssebesség: 650 km/h
Fegyverzet: 2 db 20 mm-es SVAK gépágyú ; max. 150 kg bomba Hajtómű: 1 db 14 hengeres Szvecov AS-82FN ; 1630 LE
Lavocskin LaGG-1 & LaGG-3
A Szemjon Alekszejevics Lavocskin által vezetett tervezőbizottság egy szokatlan, I-22 vadászrepülőgép prototípusát állította elő 1938-1939-ben. Hagyományosnak tűnő külső megjelenésével a világon újonnan gyártott, áramvonalasított, egyszárnyú vadászrepülőgépek között ez volt az, amelyiknek nem fémből készült a feszített burkolata, hanem fából, kivéve a vezérlőfelületeket, amelyek szövettel borított könnyű ötvözetből készültek, és a rongálódás elkerülése érdekében a féklapokat teljes egészében fémből gyártották. A szövetborítást vízhatlanították és műgyantában áztatva tapadóvá tették, ami abban az időben szokatlannak számított, de ma már széles körben alkalmazott eljárás. Az eredmény egy elegáns, tiszta vonalú és jó manőverezőképességű vadászrepülőgép lett. Viszont a teljesítményt illetően minden tekintetben alulmaradt a többi orosz vadászrepülőgép-típussal szemben. Először több száz darabot gyártottak LaGG-2 típusként, majd a gyártást átállították a LaGG-3 típusra. Ennek a gépnek jobb motorja, orrsegédszárnyai, és korszerűbb fegyverzete volt. 1942-re minden LaGG vadászrepülőgépet oldalkormánnyal, behúzható faroktartóval és szárnyra szerelhető, két 22 gallonos üzemanyag-póttartállyal láttak el. A későbbi fejlesztések tették lehetővé a léghűtéses csillagmotorra való áttérést, amiből aztán az összes későbbi Lavocskin dugattyús motorú vadászrepülőgép származott.
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 8,88 m
Magasság: 2,68 m
Fesztávolság: 9,78 m
Hatótáv: 650 km
Személyzet: 1 fő
Csúcsmagasság: 10.200 m
Szerkezeti tömeg: 2620 kg
Felszálló tömeg: 2620 kg
Csúcssebesség: 556 km/h
Fegyverzet: 1 db 20 mm-es SVAK gépágyú, 1 db 12,7 mm-es UBS géppuska, 1 db 7,62 mm-es SKASz géppuska, 2 db 110 kg-os bomba vagy 6 db 82 mm-es rakéta.
Hajtómű: 1 db Klimov VK-105PF, 1210 LE
Mikojan-Gurjevics MiG-1 & MiG-3
A szovjet légierő sürgős megrendelése nyomán 1939-ben kezdte meg Mikojan és Gurjevics egy vegyes (fém-fa) szerkezetű vadászrepülőgép tervezését. Az I-200 jelű prototípus 1940 áprilisában emelkedett először a magasba. A rövid törzsű, nehezen kormányozható gép erősen billegett fel- és leszálláskor, de a gyors tervezés miatt ezt megengedhetőnek tartották, és MiG-1 néven (első kép) megkezdték a sorozatgyártást. A hosszú és súlyos motor csak gyenge fegyverzet beépítését tette lehetővé, ezért a rögtön frontszolgálatba került modell rendre alulmaradt a légiharcokban. Még 1940-ben le is állították gyártását, és áttértek a MiG-3 építésére. Ez gyakorlatilag a MiG-1 áttervezésének minősíthető: erősebb motort, új légcsavarokat kapott, megerősítették a pilótafülke páncélzatát, mely ezentúl hátratolható kabintetőt kapott. Nagyobb üzemanyagtartály és megnövelt, V-állású szárny voltak a további újítások. Ezen változtatások is csak kisebb fegyverzeterősítésre voltak alkalmasak. A MiG-3 gyártása 1942 augusztusáig folyt, ekkorra már kivonták a frontról, és jobbára légvédelmi vadász feladatokra (pl. Moszkva légterében) alkalmazták.
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 8,15 m
Magasság: 2,61 m
Fesztávolság: 10,32 m
Hatótáv: 1195 km
Személyzet: 1 fő
Csúcsmagasság: 12 000 m
Szerkezeti tömeg: 2595 kg
Felszálló tömeg: 3350 kg
Csúcssebesség: 640 km/h
Fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es Berezin BS géppuska, 2 db 7,62 mm-es SKAS géppuska, 2 db 100 kg-os bomba vagy 6 db 82 mm-es RS-82 rakéta
Hajtómű: 1 db 12 hengeres Mikulin AM-35A; 1350 LE
Petljakov Pe-2
1941-ben rendszerbe állított kétmotoros szovjet harci repülőgép a Petjakov tervezőirodából. Alsószárnyas, osztott vezérsíkú, karcsú, vegyes építésű repülőgépet magassági vadásznak tervezték 1939-ben. Ebből alakították ki 1940-re egy vízszintes bombavetésre és zuhanóbombázásra egyaránt alkalmas változatot, amely megőrizte a vadászgép nagy sebességét, jó manőverező képességét. Számos feladatkörben használták: könnyű- és zuhanóbombázónak, volt felderítő, éjszakai és nappali nehézvadász változata, és gyakorlógépnek is bevált. Teljesítményét és fegyverzetét a háború folyamán állandóan javították. 1942 tavaszától fokozatosan felváltotta az erősebb védelmi fegyverzettel ellátott Pe-2FT típus. A Pe-2 bombázóból összesen 11 426 darab készült. Ez volt a világháború idején használt legjobb és legismertebb szovjet bombázógéptípus. Gyártását 1945. januárjában beszüntették, de a háború végéig szolgálatban maradt. Továbbfejlesztett változata a Pe-10 bombázó.
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 12,65 m
Magasság: 4,02 m
Fesztávolság: 17,16 m
Hatótáv: 1515 km
Személyzet: 3 fő
Csúcsmagasság: 8800 m
Szerkezeti tömeg: 5870 kg
Felszálló tömeg: 8480 kg
Csúcssebesség: 540 km/h
Fegyverzet: 4x7,62 mm-es és 2x12,7 mm-es géppuska, 1000 kg bomba
Hajtómű: 2x1100 LE-s Klimov VK-105RA, 12 hengeres V-motor
Tupoljev Tu-2
Az A. N. Tupoljev tervezőirodában készült gép első repülésére (ANT-58) 1940. októberében került sor, majd 1942. augusztusában (ekkor már Tu-2) elkezdődött a gép sorozat-gyártása is. Annak ellenére, hogy a Tu-2 kétségtelenül a második világháború egyik kiemelkedő gépe volt, sajnos akkor került a figyelem középpontjába, amikor a Szovjetunióban hemzsegtek a Pe-2 gépek és ezt a korábbi és kisebb repülőgépet tízszer nagyobb mennyiségben gyártották, mint javasolt utódját, a Tu-2 típust (nagyjából ugyanez történt a német bombázó repülőgépekkel is). A félelmetes, megbízható, rendkívül népszerű repülőgépen alig volt szükség átalakításra, amikor a berlini légi híd létrehozásában alkalmazták (1948), Koreában (1950-1953, Észak-Korea szolgálatában), és több kommunista országban, egészen 1961-ig. A NATO által 'Denevér'-nek nevezett gép háború utáni változatai között szerepelt a közvetlen támogató típus, 37 mm-es gépágyúval, egy lokátorral felszerelt (éjszakai vadász) változat és a nagy magasságú Tu-6, nagy fesztávolsággal és megnövelt farokrésszel.
TECHNIKAI ADATOK
Hossz: 13,77 m
Magasság: 4,18 m
Hatótáv: 2500 km
Személyzet: 4 fő
Csúcsmagasság: 9500 m
Szerkezeti tömeg: 8280 kg
Felszálló tömeg: 12 800 kg
Csúcssebesség: 550 km/h
Fegyverzet: eredetileg 3 db, kézi irányzású, 12,7 mm-es Beresin BS, egy a pilótafülke tetején, hátsó helyzetben, egy a felső, egy pedig az alsó lövésztoronyban, valamint két db 20 mm-es ShVAK, mindegyik 200 lőszerrel, a szárnytövekbe építve földi célok ellen (később gyakran 23 mm-es); belső bombakamra max. 2270 kg, később 3000 kg bomba részére
Hajtómű: 2 db 1850 LE-s Szvecov ASh-82FN, vagy FNV, 14 hengeres , kétsoros csillagmotor |
AJÁNLOM AZ OLDALT
