Árpád-vonal
Az Árpád-vonal a Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere volt a II. világháború idején az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban.
Elhelyezkedése és szerepe
A Vörös Hadsereg támadásával szemben a II. világháborúban három kiépített vonal volt. A Kárpátok előhegyei között helységtámaszpontok láncolatából kiépített Hunyadi-állás, az ezeréves országhatáron inkább csak kijelölt, de ki nem épített Szent László-állás, és Magyarország belseje felé futó völgyekben kiépített Árpád-vonal.
Az Árpád-vonal a Keleti-Beszkidektől egészen a Berecki-Havasokig terjedt. Légvonalban több mint 600 kilométerről volt szó. A vonal építkezése, elsősorban az infrastruktúra, a háttér megteremtésével, már 1940-ben megkezdődött. Természetesen a legnagyobb titoktartás mellett. 1943-ban, a sztálingrádi csata után felgyorsították a kiépítését. 1944 elején épül ki a Hunyadi- és a Szent László-állás.
A magyar határ előtt 30-40 kilométerre lévő előretolt védőöv, a Hunyadi-állás fő feladata a szovjet támadóerők lelassítása, szétbontakozásra kényszerítése, hogy túlerejével ne tudjon menetből azonnal teljes erővel a fő védőövre zúdulni, és az állások leküzdése során mind élőerőben, mind haditechnikában minél nagyobb veszteségeket szenvedjen. A Hunyadi-állás a támadás várható hadműveleteinek irányában épített, tábori erődítésekből álló támpontokból állt. Az utakat, völgyeket zárták le. A közbeeső védelmi sáv, a Szent László-állás, közvetlenül az ezeréves határ vonalát követve, mondhatni az utolsó hetekben és csak részlegesen épült ki. Kisebb támpontokkal, tüzelőállásokkal, géppuskafészkekkel zárták le az utakat, a magas hegyeken átvezető átjárókat. Fő feladata, az Árpád-vonal előtt közvetlenül ismételten szétbontakozásra, támadás szervezésére késztetni az ellenséget. És ezután következett csak a magyar határokon belül a védelem gerincét alkotó Árpád-vonal. Az Árpád-vonal a magas hegységek terepviszonyait messzemenően kihasználó, tábori erődrendszer volt, melyet vasbeton szerkezetű tüzelőállásokkal, védelmi létesítményekkel, figyelőkkel erősíttettek meg. A kiépített támpontok, megerődített körletek, völgyzárak valamennyi a hegyeken átvezető szorost, hágót, átjárót lezárták.
A körkörösen védhető völgyzár alapja a sejtszerűen elrendezett körvédőképes és körvédőköteles rajállás volt, melynek központja a közepes tüzérség ellen is biztos védelmet nyújtó bunker volt. A környezeti anyagok, levéltári források, szemtanúk visszaemlékezései, helyszíntanulmányok és fotók bizonyítják, hogy ezt az erődrendszert csak megkerülni lehetett, de áttörni nem.
A 4. Ukrán Front 1944 augusztusa és októbere között három nagy hadműveletben kísérletezett a védelem áttörésével sikertelenül. Elfoglalni és áttörni csak azért tudták, mert a 2. Ukrán Front debreceni csatája után a magyar 1. hadsereg a bekerítés veszélye miatt elkezdte a viszavonulást. |