Nürnbergi per

A vádlottak: Első sor (balról jobbra haladva): Hermann Göring, Rudolf Heß, Joachim von Ribbentrop, Wilhelm Keitel Hátsó sor: Karl Dönitz, Erich Raeder, Baldur von Schirach, Fritz Sauckel

A nürnbergi per az 1945 és 1949 között zajló perek sorozatában az első volt, amelyekben a szövetséges hatalmak a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetői felett ítélkeztek a második világháború alatt elkövetett bűnök miatt.

Az első per a németországi Nürnbergben zajlott, a vádlott a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 24 vezetője volt. A további perek egész Németország területére kiterjedtek és hozzávetőlegesen 200 további személy ellen folytak. A vádlottak között voltak embereken kísérleteket folytató orvosok, a koncentrációs táborok parancsnokai és a nemzetiszocialista gyakorlatot támogató bírák is.

Előzmények

A szövetségesek 1943. október 30-án Moszkvában egy nyilatkozatot írtak alá, amely szerint a II. világháború fő bűnösei felett a bűncselekmény elkövetésének helyszínén mondjanak ítéletet. A moszkvai szellemben 1945. augusztus 8-án Londonban aláírt egyezmény kimondja, hogy azoknak a háborús bűnösöknek, akiknek tettei nem csupán egy országhoz köthetők, egy a szövetségesek által kijelölt bíróság előtt kell felelniük.

A per

A történelemben először állítottak nemzetközi bíróság elé állami tisztségviselőket köztörvényes bűnözőként. Ebben a perben az egész német állami struktúrát a katonasággal és a rendőrséggel együtt képviselték a vádlottak. Az első, még előkészítő ülést Berlinben 1945. október 18-án tartották, majd november 20-tól Lord Geoffrey Lawrence elnökletével Nürnbergben megkezdődött a per. 1946. október 1-jéig, az ítélethirdetésig 236 tanút hallgattak meg, negyedmillió írásbeli tanúvallomást használtak fel és egy tizenötezer oldalas jegyzőkönyvet készítettek. A per során fontos párt- és rendvédelmi intézményeket (Gestapo, SD, SS) nyilvánítottak bűnszervezetté.

Vádirat

A vádirat az alábbi fő bűncselekményeket tartalmazta: 1.Béke elleni bűncselekmények. 2.Emberiesség elleni bűncselekmények. 3.Háborús bűncselekmények. 4.Összeesküvés az előző 3 bűncselekmény elkövetésére.

Vádlottak

Ítélet

Az ítéletet 1946. október 1-jén hirdették ki.

• Hjalmar Schachtot, Franz von Papent és Hans Fritzschét felmentették.
• Karl Dönitzet 10 év, Konstantin von Neurathot 15 év, Baldur von Schirachot és Albert Speert 20 év börtönre ítélte a bíróság.
• Rudolf Hess, Walter Funk és Erich Raeder letfogytiglani börtönbüntetést kapott.
• Tizenkét vádlottat: Martin Bormannt, Hermann Göringet, Joachim von Ribbentropot, Wilhelm Keitelt, Ernst Kaltenbrunnert, Alfred Rosenberget, Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Julius Streichert, Fritz Sauckelt, Alfred Jodlt, Arthur Seyss–Inquartot kötél általi halálra ítélték. Hermann Göring az akasztás elől öngyilkosságba menekült. A halálraítélteket Göring és Bormann kivételével, 1946. október 16-án Nürnbergben felakasztották. Holttestüket Dachauban hamvasztották el.

A per utóélete

A per megmutatta, hova vezethet a jog és az erkölcs szétválása, hiszen nem volt könnyű elítélni olyan embereket, akik hatályos, de erkölcstelen törvények szerint jártak el. Az így keletkezett feszülséget Gustav Radbruch német jogtudós oldotta fel a róla elnevezett formulával: az erkölcs a jog alapvető eleme, és ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor nem rendelkezik a törvényesség kritériumával. Így nem válik alkalmazhatóvá.

Tanulva a II. világháborúhoz vezető hibákból az ENSZ 1950-ben megfogalmazott hét nürnbergi elvet. Ezekben többek között meghatározták a háborús és emberiesség elleni bűncselekményt, a személyes felelősség elvét, a mindekit megillető törvényes eljárást, a nemzetközi jog nemzeti jog elé helyezését és hogy a felsőbb parancs nem biztosít mentességet. Komoly jogi aggályokat vetett azonban föl, hogy némely bűncselekmény elkövetésekor még valójában nem is volt bűn, a cselekményt tiltó törvényt később hozták meg. Az ilyen ex post facto törvényhozás a jogban példátlan és erkölcstelen, hiszen a jogban addig csak olyan bűnökért lehetett valakit elítélni a nullum crimen sine lege elve alapján, amely az elkövetés idején bűnnek számított.

A háborús főbűnösök perén kívül Nürnbergben az USA saját jogkörben még 12 másik pert (orvosper, Flick-per, IG Farben-per, Krupp-per, Wilhelmstraße-per stb.) tartott, melyek során 199 vádlottból 36-ot halálra, 102-t pedig szabadságvesztésre ítéltek. Becslések szerint Nagy-Britannia 541, Franciaország 271, Hollandia 35, Lengyelország 25, Norvégia 11, Kanada 5, Kína 2, Görögország 1 további pert folytatott le.

Robert Taft szenátor mélységesen elítélte a nürnbergi perekben tanúsított amerikai részvételt és az akasztásokat, később pedig könyvében mellé állt John F. Kennedy elnök is.

„Ha a győzők törvény előtt ítélik el a legyőzöttet, az soha nem történhet elfogulatlanul, mindegy, mennyire körítjük az egészet az igazságosság formáival.”

– Robert Taft beszéde a Kenyon Főiskolán

George S. Patton tábornok egy feleségének írt levelében ítéli el az eljárást:

„Őszintén ellenzem ezt a háborús bűnösdi dolgot. Sportszerűtlen és a szemita népekre jellemző. Azt is ellenzem, hogy hadifoglyokat rabszolgamunkára küldjenek idegen országokba, ahol sokukat halálra éheztetik majd.”

– Patton tábornok személyes levelezéséből

Montgomery tábornagy szerint a nürnbergi vádlottak bűne mindössze a háború elvesztése volt.

Vélemények állítólagos eljárási hibákról

A brit jogtudományban ismert, úgynevezett bizonyítékszabályt a nürnbergi per során figyelmen kívül hagyták. A perben beadható volt bármilyen függő eredetű bizonyíték, azaz bármi olyan, amely hitelessége nem bizonyítható. Csak 240 tanút hallgattak ki, mégis legalább 300 000 eskü alatt tett nyilatkozatot használtak fel bizonyítékként, habár ezeket a nyilatkozatokat nagyobb részben írásban nyújtották be a bíróságnak, így a védelemnek esélye sem nyílt keresztkérdések feltételére.

Egyesek ejárási hibaként értékelik, hogy az eljárásban résztvevő tisztségviselők és tanúk között "elfogultak" is voltak. Ez alatt zsidó származású személyeket értenek, illetve olyanokat, akiket közvetlenül, személyesen hátrányosan érintett a náci Németország zsidóellenes politikája. Őket e vélemények azzal is vádolják, hogy gyűlölet vezette őket az eljárás során.

A bíróság elnöke, az amerikai Wenersturm bíró lemondta a kinevezését, majd miután visszarepült Amerikába, hagyott a Chicago Tribune-nek egy levelet, melyben többek között kifejtette^[13], hogy az államügyészség tagjait személyes bosszúvágy vezeti, megakadályozzák a védelem felkészülését, ráadásul a bíróság tagjainak 90%-a elfogult.^[14] Mark Lautern megfigyelő ezt írja könyvében^[15]: „Megérkeztek: a Salamonok, a Schlossbergerek és a Rabinovitsok, az államügyészi szervezet tagjai…” Mauriche Bardeche professzor is megfigyelőként volt jelen a per során: szerinte a tanúkat csak az foglalkoztatta, hogy ne mutassák ki a gyűlöletüket.

A nürnbergi perben a szovjetek Ujszászy István vezérőrnagy írásos vallomására támaszkodva igyekeztek bizonyítani a magyar és a német vezérkar Kassa bombázására, mint Magyarország háborúba lépésének kiprovokálására szőtt állítólagos összeesküvését. A Moszkva melletti, krasznogorszki gyűjtőtáborban fogva tartott tábornok személyesen nem jelent meg a nemzetközi bíróság előtt.

A per során a Szovjetunió 197. számú bűnjeleként fölmerült az elpusztított zsidók holttestének felhasználásával előállított emberszappan, amiről később kiderült, hogy kísérleteztek ugyan az előállításával, de ipari méretekben vagy kereskedelmi célokra bizonyosan nem állították elő.

Kínzások és vallatások

Joseph McCarthy amerikai szenátor, aki személyesen nem volt jelen a per során, sőt nem is tartózkodott Európában, 1949. május 20-án azt állította, hogy több esetben kínzásokkal szereztek vallomásokat a per során. Kijelentette, hogy a tiszteket addig korbácsolták, míg vérben nem áztak és a nemi szervüket taposták. Oswald Pohl SS-tábornok, gazdasági vezető arcát széklettel kenték össze. A dachaui per utólagos kivizsgálására felállított Simpson Hadi Vizsgálóbíróság egyik bírója, Edward L. van Roden kijelentette, hogy Dachauban is ugyanazokat a módszereket használták az eljárás során, mint Nürnbergben^[18]: papoknak öltöztek, hogy vallomást csikarjanak ki, égő gyufaszálakat dugtak a vádlottak körme alá, a fogaikat ki-, az állkapcsukat eltörték. 139 kivizsgált esetben mindössze kettőben nem károsodtak annyira a kihallgatottak heréi, hogy helyrehozhatóak legyenek.

Forr.Wikipedia.hu